Ausztrália víz-bankolást tervez

Ugyanaz másképp?

A brutális időjárási szélsőségeket megszenvedő Murray-Darling vízgyűjtőn a száraz időszakok pusztító gazdasági és természeti hatásainak megelőzése érdekében a vízbő időszakok vízmennyiségeinek felszín alatti "bankolásáról" gondolkodnak a National Centre for Groundwater Research and Training (NCGRT)-ben.

Ausztráliában tradicionálisan duzzasztókkal biztosítják a mezőgazdaság és a városok vízigényét, azonban a korábbinál változékonyabbá váló időjárás, a szárazságok és a növekvő vízigények miatt a stratégia továbbgondolását igényli.
Egy lehetséges megoldás a többletek időszakában a víz felszín alatti tározása - bankolása. Ez a felszín alatti készletek növelésétől abban a szervezeti jellemzőben különbözik, hogy össze van kötve a jogosultsággal, a későbbi felhasználásra, ahogy azt egy banknál a saját pénzünkkel természetesnek vesszük. Magyarul a víz felhasználásának joga azé, aki megőrizte, azaz pl beszivárogtatta.
Ehhez nem csak a felszíni és felszín alatti készletek egységes megközelítését igényli, hanem a felszín alatti folyamatok ismeretét és nyomonkövethetőségét is.

"Továbbá szükségünk van arra, hogy a vízgazdálkodást hozzáigazítsuk az éghajlatunk ciklikusságaihoz és learassuk az áradások erejét, hogy segítsük az aszály kezelését. Ez azt jelenti, hogy tározzuk el a nedves időszakok vizét, hogy fel tudjuk hozni a száraz időszakban."

"We also need to tune water management to our climatic cycles and to harness the power of floods to help us to deal with drought. That means banking surplus water underground during wet periods and bringing it up for use during dry times.

Read more at: http://phys.org/news/2012-11-australia-urged-bank.html#jCp

"We also need to tune water management to our climatic cycles and to harness the power of floods to help us to deal with drought. That means banking surplus water underground during wet periods and bringing it up for use during dry times.

Részletek a http://phys.org/news/2012-11-australia-urged-bank.html címen

Nincs értéke a víznek

Mondhatni már a csapból is a globális éghajlatváltozás és a vele eljövendő vízhiány folyik.

Azonban Magyarországnak kivételes adottságai okán nem ez az igazi kihívás, ami a vizekkel kapcsolatban megfogalmazható.

Nagyon sok vizünk van, még sokáig nem fogjuk igazán keményen érzékelni azokat a problémákat, amelyeket máshol már bőrükön éreznek és a vészharangot kongatják miatta.


Az igazi kihívás nem az, hogy a jelenlegi vízhasználatainkat hogyan tudjuk hatékonyabban, takarékoskodva, kevesebb vizet használva kielégíteni a jövőben is, hanem az, hogy hogyan tudjuk növelni a víz által teremthető értéket és az értékteremtésbe fogott víz mennyiségét? Ez a nagy kérdés, amire ha sikeres válaszokat találunk, akkor ki tudunk törni a jelenlegi, lefelé tartó spirálból. Ma ugyanis egyre kevesebb vizet használunk és ezzel párhuzamosan egyre kevesebb vizet juttatunk a természetnek is. A vizet biztosító és kormányzó rendszereink fenntartási költsége így egyre kisebb hasznosított vízmennyiségre rakódik, ami további használat csökkenést generál. Egyre inkább úgy viselkedünk, mint ahol tényleg nincs víz és ha ezen nem változtatunk, akkor ez a helyzet elő is fog állni.

A jelenlegi helyzet meghaladásához két ponton kell jelentős szemléleti váltást elérnünk magunkban. Mindkettőnek a csírái már jelen vannak, de a kép nem véletlenül még nem állt össze.

Az első pont: nem a víz, hanem az alkalmazhatósága az érték. E tekintetben Magyarországon sem a víznek, sem a víztől megvédett termelés lehetőségének a jelen jogi szabályozás keretein belül nincs értéke. Ez a víz esetében mindaddig racionális, amíg bőségesen rendelkezésre áll. A rendelkezésre állás azonban egy térben és időben meghatározott lehetőség. És annak ellenére, hogy nagyon nagy mennyiségű víz áramlik át a minket körülvevő tájon, az már régen nem igaz, hogy térben és időben egyszerre, az elvárásokat kielégítő bőséges mennyiség állna rendelkezésre. Sőt az ilyen módon rendelkezésre álló vízmennyiség csökken. Jelenleg azt tesszük, hogy megpróbáljuk a megélhetésünket e csökkenő mértékben, de ingyen rendelkezésre álló mennyiségből biztosítani. Ennek a helyzetnek törvényszerű következménye a rendszerek és a használatok leépülése (igazi konfliktusokról a kedvező adottságok miatt szerencsére még nem kell beszélnünk). A megfelelő helyen és időben rendelkezésre álló víznek értéke van, ezt egyértelművé, átláthatóvá kell tenni. Csak ebben a helyzetben lehet gazdálkodni vele, ami a növekvő értékteremtés kiindulópontja.

Ez az érvelés (a csökkenő rendelkezésre álló mennyiségről) eddig a pontig nem sokban különbözik attól, amit a világ vízhiányos helyein meg lehetne fogalmazni. A nagy különbség az, hogy máshol nem a térben és időben egyszerre megfelelő helyen lévő és hasznosítható víz mennyisége csökken, hanem az egyáltalán hasznosítható víz mennyisége az, ami csökken (vagy a használt mennyiség éri el a természetes határokat). És ez óriási különbség. Amíg ez a különbség nem tudatosul a helyzetértékeléseink rendre félrecsúsznak.

Itt érkeztünk el a szemléletváltás második pontjához. Adottság, hogy az értékteremtésbe vonható stratégiai jelentőségű többlet vízmennyiség az árvízi időszakokban jelenik meg. Ez nem egy kellemes helyzet, de az van, ezt kell tudnunk megoldani. A jelenlegi helyzetnél csak az lenne rosszabb, ha ez a vízmennyiség nem jelenne meg tavasszal a határainkon. A stratégiai kérdés tehát az, hogy hogyan lehet ezt a rendelkezésre álló vízmennyiséget víz-erőforrássá formálni?

A víz-erőforrás egyszerre jelenti a vízmennyiséget és azt az infrastrukturális keretet, amely a vizet, mint anyagot a használat számára rendelkezésre alakítja. Az utóbbi időszak legfontosabb tanulsága, hogy a víz hosszú távú rendelkezésre állásának biztosításához a technológiai infrastruktúra mellett az ökológiai folyamatok bevonása is szükséges (ez az, amit nevezhetünk majd idővel akár ökológiai infrastruktúrának is). A kettőnek, mint együttes technológiának a kifejlesztése az, ami a földrajzi és természeti adottságaink alapján a számunkra, a saját érdekünkben megadatott kihívás. (Szemben a mások által, a saját helyzetükre kitalált megoldások átvételével pl szélerőművek.) Ehhez azonban mind a víznek, mind az öko-technológiának helyre van szüksége. A víztöbbletnek a hasznosítását (rendelkezésre állásának biztosítását) csak a jelenleg ármentesített területek egy részének ideiglenes igénybevétele árán lehet megvalósítani.

Sajnálatos módon a másik alapvető természeti erőforrásunknak: a vízháztartási szempontból kiszámítható termelési feltételekkel rendelkező földterületnek az esetében is hasonló a helyzet, mint a megfelelő helyen rendelkezésre álló víz mennyiség esetében. Ezt a hasznosítási lehetőséget is ingyen adottnak (a természet vagy az állam által biztosítottnak vesszük). Noha ezt a helyzetet a vízgazdálkodási és vízkár-elhárítási tevékenységet végzők folyamatos tevékenysége szolgáltatja. Azzal, hogy az állam látszólag magára vállalja a környezet változékonyságához való alkalmazkodás költségét, nem az a fő baj, hogy egyre többe kerül, hanem az, hogy e két, egymásba kapaszkodó ingyenesség vélelme megakadályozza, hogy a víz és területhasználók egy pozitív kényszer hatására, de rá legyenek kényszerülve az innovációra, ami az alapja az értéktöbblet előállításának, a jólét növelésének.

Sajnálatos módon, amíg nem lesz gazdasági értéke a hasznosítás számára biztonságosan rendelkezésre álló víznek és a vízháztartási szempontból kiszámítható feltételekkel rendelkező termelés lehetőségének, addig a területek alkalmasságának különbségén alapuló gazdasági döntéseket sem lehet hozni és az öko-technológiai innováció, az értéktöbblet növelés sem fog megvalósulni. És elmarad vele a jólét növekedése is.

Időtáv

Néha előbukkannak más hosszútávok és időléptékek is.
Fák, tényleg régről, a világ körül.

http://www.wired.com/wiredscience/2010/03/old-tree-gallery/all/

"Nem víznagyhatalom Magyarország"

Ezzel a címmel jelent meg az origó minapi elemzése. Önsorsrontó szűklátókörűség.

A cikk négy vízzel kapcsolatos "tévhitet" taglal. Ezek közül a harmadik "tévhit": Magyarország víznagyhatalom. A cikk szerint ugyan az évi 12 ezer köbméter egy főre jutó készlet az egyik legnagyobb Európában. De "a jelenlegi műszaki feltételek mellett hasznosítható készlet csupán 600 köbméter/fő/év". Mintha a szaudiak 100 éve azon sajnálkoztak volna, hogy olaj nagyhatalom lehetnénk, hiszen az egy főre eső készleteink kiemelkedőek, de a tevéikkel (műszaki feltételek) az istennek sem tudják felhozni az olajat. Az meg magától nem jön fel. 

Majd következik a negyedik tévhit: az árvizeket gyorsan el kell vezetni. Ez valóban tévhit, a vizeket valóban vissza kellene tartani, az viszont tévhit, hogy erre már - a cikkben említett - meglévő, meg a belengetett néhány építendő tározó elegendő kapacitással rendelkezne. Medertározással ugyanis nem lehet elegendő kapacitást teremteni, csak a területhasználat vízszempontú ésszerűsítésével lehet megteremteni a szükséges helyet a víz hasznosítása számára.

A "jelenlegi műszaki feltételek" a vízi infrastruktúra esetében a múltban kialakult társadalmi igények tárgyiasult lenyomata. A műszaki feltételekről, mint korlátozó tényezőről beszélni annyit jelent, hogy az új körülmények ellenére nem tudjuk meghaladni / megújítani a kialakult szemléletünket. Vagyis a saját szemléletünk merevsége az igazi gát, akadályozza a lehetőségek kihasználását, ahogy ezt a cikk maga is szépen illusztrálja. 

Végezetül a teljesség kedvéért az első két tévhitről is.
Drága a víz. Nem a víz drága, hanem az az infrastruktúra, amin eljut a rendeltetési helyére, meg az energia, ami eljuttatja. El lehet gondolkodni a közeli és távoli történelmünkön, ami a költségekre nem túl érzékeny infrastruktúrák kiépítését eredményezte. Ráadásul minél kisebb és periférikusabb egy település ez a költség annál nagyobb. De a fő kérdés szerintem az, hogy vajon miért tekintjük természetesnek, hogy már nem lehet a pl a falusi kutakból (tágabban a felszínközeli talajvíz készletekből)  inni. Ahogy azt pl meg lehet tenni a cikkben felemlített Dániában.
És itt meg is érkeztünk a vízminőség kérdéséhez. Mert az Alföld (déli) részén koncentrálódó vízminőségi problémák fő oka, hogy mélyen a felszín alatt található készletekből kell ivóvizet nyerni, ami ásványi anyagokban gazdag (ezt messzemenően értékeljük, amikor bele akarunk ülni).
Egy másfajta szemléletbeli dolog, hogy tévhitnek lehet-e nevezni azt a helyzetet, amellyel a lakosság 25-30%-a naponta szembesül.


http://www.origo.hu/idojaras/20120809-nem-viznagyhatalom-magyarorszag-negy-tevhit-az-ivovizrol-esoviz-aradas-szarazsag.html